A betegek kora
2017. április 29. írta: mandygabor

A betegek kora

Előrebocsátom: amit az Orbán-kormány csinál, az eleve nem lehet jó, mert át- meg átszövi a közpénzek lenyúlásának és a hatalommal való visszaélésnek a szándéka. A magántakarékpénztárak "megvédése" óta minden kormányzati elképzelésre gyanakodva tekinthetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy maguk az elképzelések mindenképpen károsak lennének. Egy másik kormány esetleg módot találhatna az elképzelés észerű megvalósítására.

Ilyennek tartom a betegek gyógyításában az életkor figyelembe vételét. Nem a gyógyíthatóság szempontjából. Az egyébként is annyira egyéni, hogy aligha lehet kapaszkodókat találni, a Kun J. Viktória által írott cikkükben (http://168ora.hu/diszkriminalo-egeszsegugy-75-felett-nem-jar-gyogyulas/) ismertetett ECOG-skála sem igazán mérvadó. Inkább az össztársadalom érdeke és a józan ész diktálja azt, hogy több pénzt és energiát fordítsunk egy fiatal meggyógyítására, mint egy idősebbére (aki már sem a családalapításban, sem a termelésben nem annyira képes meghálálni a ráfordítást). Amikor meggondoljuk, hogy az emberiség túlnépesedése mennyi globális gondnak a forrása, akkor igenis figyelembe lehetne venni egy kor szerinti diszkriminációt. Nem a jog, hanem a fizetés oldaláról. Az időseknek több alkalmuk volt félretenni a gyógyításukra felhasználható pénzt. Ha van lehetőség a gyógyításra, akkor az legyen mindenki számára elérhető, de nem feltétlenül ingyen.

betegek-kora.jpg

Az életkor növekedése nem egyformán sujtja az országokat. A fejlődő világban a magas születésszám lépést tart az idősek növekvő számával. A fejlett országok elöregedése a bevándorlás fokozásával ellensúlyozható (feltéve, hogy a bevándorló fiatalok be tudnak illeszkedni a helyi szociális és munkakultúrába). A kelet-közép-európai térségben viszont egyszerre csökken és öregedik a népesség, mert a munkaképesek elvándorolnak, letelepedni pedig sokkal kevesebben szándékoznak.

A magyar egészségügynek mindezek ellenére nem a lakosság öregedése a legfőbb gondja, hanem az intézményi keretek szétrohadása, erkölcsi züllése. A magas hivatástudattal rendelkező orvosok egyre túlterheltebbek. A szakápolók elmennek, és a kormány csak kínkeservesen hajlandó emelni a bérüket. Ma az egészségügy válsága társadalmi válság, amit egy normálisabb kormányzatnak minden más előtt meg kell oldania. Miközben ész nélkül építünk stadionokat és presztizs-beruházásokat, az egészségügy részesedése a GDP arányában csökkent. A közoktatásra is sokkal többet kellene költenünk. A honvédelmi kiadások növelését a NATO erőlteti, de szerintem inkább tovább kellene csökkenteni. Az ország védelmét ugyanis jobban szolgálná egy okosabb diplomácia (amikor is nem veszünk össze egyik szomszédunkkal sem), mint új fegyverek beszerzése.
.

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem-pedig.blog.hu/api/trackback/id/tr4212467473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása