Nem tudok érdemben beleszólni abba a vitába, amely a kínai társadalom kategorizálásáról és értékeléséről szól Kornai János, Hegyi Gyula és Tamás Gáspár Miklós között (ld. legutóbb az augusztus 2-iki számban: Kínáról).

(https://www.es.hu/cikk/2019-08-02/tamas-gaspar-miklos/kinarol.html)

Azt szeretném csak megjegyezni, hogy a demokrácia általános válsága idején Kína az egyetlen, amelyik valamilyen szempontból előre mutató társadalmi kísérletet folytat. Ez a kommunizmus egyik, ez idáig legsikeresebb és legkorszerűbb víziója. Nem Marx szellemében, de nem is a sztálini terror módszerével. Ez a változat megadja mindenkinek az esélyt, hogy a viselkedésétől függően sikeres lehessen. A társadalmi kreditrendszer ugyan feltételezhetően lehetetlenné teszi az ellenzékiséget, de erőteljesen jutalmazza az egészséges életmódot, a családi kötelezettségek teljesítését és a társadalmi célok megvalósulásához való tevékeny hozzájárulást is. Ilyen pedig még semelyik országban sem volt. (Szeretik emlegetni Orwell antiutópiáját, de én úgy érzem, hogy ő a demokráciát és az egyének autonómiáját siratta, de nem fogalmazta meg az elnyomás végső célját. A regényében ugyanis maga az elnyomás tűnik végcélnak. Kínában nem ez a helyzet.) Az ujgur kisebbséggel való bánásmód ugyan nagyon durva, de nem hiszem, hogy faji alapon történne. Ha a muszlim vallású ujgurok (bizonyos szempontból a mi ázsiai rokonaink) ugyanúgy teljesítenék a kreditrendszer elvárásait, akkor elképzelhető, hogy semmilyen hátrányt nem szenvednének. A társadalmak fejlődésében eddig a zsarnokság és a demokrácia váltotta egymást (a görögöktől Rómán keresztül az európai politikai rendszerekig), és ebben az inga szerű hullámzásban a demokratikus berendezkedés kezd megint vesztésre állni. Történelmi mértékkel mérve nem elképzelhetetlen, hogy egy hosszú zsarnoki korszak kezdetén vagyunk. Ehhez képest Hszi Csin-ping kísérlete látszik az egyetlennek, amely túllép a régi modellek másolásán, és valami újjal próbálkozik. A munkásosztály öntudatra ébredése nem hozta el a kommunizmust, a „létező szocializmus” a feudalizmusra emlékeztetett (az orbánizmus ennek egyenes folytatása). A legújabb ipari forradalom (a robotizáció) egyenesen felszámolta a munkásosztályt (a globalizációnak köszönhetően még vannak kizsákmányolható harmadik világbeli proletárok, de a rohamos ipari fejlődés őket is eliminálja). Az állam egyelőre nem hal el, hanem erősödik. A nyugati típusú parlamenti demokrácia váltógazdasága nem kedvez a stratégiai tervezésnek (például amit Obama felépített, azt Trump lebontja). Az én olvasatom az, hogy a kínai államkapitalizmus a maga hagyományosan hosszú távú célkitűzéseivel még megvalósíthatja ezt a szükséges távlatosságot. Sok múlik azon, hogy Hszi korlátozza-e majd a hatalmát, bölcs uralkodó lesz-e. Én neki drukkolok. 

(Elküldve: Élet és Irodalom, 2019. aug. 2.)