Haragot váltott ki belőlem Vásárhelyi Mária írása arról, hogy a magyar hivatalos szervek hogyan bánnak a határzónában várakozó emberekkel, köztük a gyerekekkel is. (Gyűlöld is; aug. 9.; https://168ora.hu/velemeny/vasarhelyi-maria-gyulold-is-172320)
De a harag nem jó tanácsadó, ezért elkezdtem törni a fejemet azon, hogy hogy segíthetnék nekik. Arra gondoltam, hogy az állam állampolgárokból áll, és ha az állam nem is engedi be ezeket a szerencsétleneket, az állampolgárok még beengedhetnék. Személyes garanciát vállalva értük. Én például szívesen örökbe fogadnék egy árva kisgyereket, vállalnám, hogy jó magyarrá nevelem, megtanítom a Himnuszra és a Szózatra, nem engedem terroristává válni, és még arra is ügyelnék, hogy felnőve ne vegye el a magyarok munkáját. (Ha akkor még lesznek magyarok Magyarországon.) Lehet két testvér is. Lehet egy gyerekes anya is. Elvégre emberek vagyunk. Még néhányan.
(A hetilap postafiókja megtelt, ezért a cikkhez tettem fel, hozzászólásként.)
