Töréspont
2019. december 04. írta: mandygabor

Töréspont

Azzal, hogy a kormány maga alá akarja rendelni az önkormányzatok minden lényeges funkcióját, lényegében megszünteti az önkormányzatiságot. Ehhez már nem lehet úgy alkalmazkodni, mint az Orbán-éra eddigi törvénytelen lépéseihez. Eljött a szembeszállás ideje. Elsősorban is Budapest számára, amely a legerősebb. Ki kell válni a NER-ből, a helyi lakosság igényeit kell előtérbe helyezni. Ha kell, az államnak fizetendő adók visszatartásával, helyi építkezésekkel vagy a rájuk erőltetett építkezések leállításával, az építmények lebontásával. Nem tudom, hogy ebben számíthatunk-e az Európai Unió támogatására, de a helyi lakosokat meg lehet győzni arról, hogy vagy kiállnak az önkormányzás mellett, vagy az ő életüket, mindennapjaikat is egyetlen csoport fogja irányítani, amely ráadásul nem is ért hozzá.

 

valasztasok-334146_valasztas_terkep.jpg

(Megjelent: Népszava, 2019. nov. 16., 10. old. A kihúzott részt kurziváltam.)

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem-pedig.blog.hu/api/trackback/id/tr4015319142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása